A Quasi-Modo Kft. fő tevékenysége templomi elektronikák tervezése és kivitelezése. Vállaljuk harangvillamosítás és padfűtés valamint toronyóra szerkezet kiépítését, dallamjáték és énekszám-kijelző készítését is, illetve bármilyen elektronikát igénylő elképzelés megvalósítását, mely megrendelőinknél felmerül.

Cégünk 1992 óra működik jelenlegi formájában, de gyökerei az 1970-es évekbe nyúlnak  vissza, amikor még mint kisvállalkozás az első harangvillamosítási munkákat sikeresen elvégezte. Bár a harangokat hosszú évszázadokon keresztül kézzel húzták, a XX. század végére felmerült az igény a feladat automatizálására. Büszkén mondhatjuk magunkról, hogy jelenleg kínált – elektromágneses elven működő – megoldásaink sok próbálkozás és fejlesztés után élethűen tudják utánozni az egykori harangozók munkáját.

A sikeres harangmozgató kifejlesztése vonzotta maga után azt az igényt, hogy a harangozás során a kézi kapcsolás elhagyható legyen és a folyamat teljes automatizálttá váljon. Mai harangmozgató szerkezeteink nem pusztán mozgató mechanikák, hanem a folyamatos fejlesztések eredményeként a mindig újabb igényeknek megfelelően kialakított, előre programozható, több harangot együttesen is megszólaltatni tudó, akár távvezérelhető, „intelligens” szerkezetek. Készülékeink sikere annak is köszönhető, hogy bár rendkívül sokoldalúan programozhatóak, kezelőfelületük egyszerű, könnyen átlátható.

Nagy örömünkre szolgált, hogy megrendelőink annyira elégedettek voltak az általunk végzett munkával, hogy újabb és újabb igényekkel kerestek meg bennünket. Így az évek során a megkereséseket folyamatosan figyelembe véve a cég profiljába a harangmozgatás mellett bekerült a toronyóra szerkezetek készítése, padfűtés kiépítése és egyéb elektronikus vezérléssel megoldható szerkezetek kivitelezése is.
Bár a toronyórák külső megjelenése az évszázadok során nem sokat változott, a belső mozgató mechanika és elektronika megtervezése ma már számítógéppel történik, míg a szerkezet elemei lézeres technológiával készülnek, s a működésről a programok sokaságát tartalmazó elektronika gondoskodik, ezzel biztosítva a teljesen önműködő szerkezetet akár egy kéttornyú, nyolc számlapos templom esetében is.

Kihívás volt megoldani a templomok fűtési problémája is, hiszen ezeknek a jellemzően hatalmas belső térrel rendelkező épületeknek a felfűtése 1-2 órára semmiképpen nem gazdaságos. Ebből a gondolatból kiindulva fejlesztettük ki fóliás padfűtési rendszerünket, mely nem a levegőt fűti fel, hanem közvetlenül a padok felületére kerül, így nyújtva azonnali komfort érzetet az ott helyet foglalónak, legyen szó bármilyen rövid, vagy hosszú időről, s emellett rendkívül takarékosan, a levegőt fűtő rendszerekhez képest töredék költséggel működtethető. Büszkék vagyunk rá, hogy ez a szerelési mód a Magyar Szabadalmi Hivatalnál használati mintaoltalomban részesült, a Gazdasági Minisztérium VII. Innovációs nagydíjpályázatán elismerő oklevelet kapott.

Rögös volt az út, amíg eljutottunk oda, hogy csapatunk széles körben is ismert, dinamikusan fejlődő cégé vált. Munkánk során folyamatosan törekszünk a szerteágazó és mindig megújuló igényeket figyelembe véve olyan megoldásokat, akár alternatív lehetőségeket is ajánlani, amik megteremtik a sikeres együttműködés alapjait. Örömmel mondhatjuk magunkról, hogy a ma divatos “dinamikus fejlődés” és “jól működő team-munka” mellett cégünk mindvégig emberléptékű, családias és hiteles maradt megrendelőink és munkatársaink számára egyaránt, és erre törekszünk a jövőben is.

Amit kínálunk:

  • Széles termékválaszték: teljes harangmozgató rendszerek, toronyóra kiépítés és felújítás, programórák, elektronikus toronyzene, padfűtés, énekszám-kijelzők.

  • Rugalmasság: a kínálatunkban nem szereplő rendszerekre is igyekszünk megoldási javaslatokat keresni és minden munkánk során figyelembe venni a helyi adottságokat és igényeket is.

  • Csapatmunka:  összeszokott és összetartó munkatársaink csapata garancia arra, hogy minden munka időben, könnyedén és zökkenőmentesen készüljön el.

  • Kapcsolattartás: csapatunk készséggel áll rendelkezésre telefonon, faxon vagy e-mailben, hogy megoldásokat és alternatívákat ajánljanak az Önök igényei szerint. Honlapun információt nyújt az általunk kínált szerkezetekről és megoldásokról. Kiépített rendszereinkkel kapcsolatban sürgős probléma esetén akár 24 órában elérhetőek vagyunk.

  • Minőség – Garancia: az általunk fogalmazott, telepített termékek, elvégzett munkálatok a legjobb tudásunk szerint, a legmodernebb technológia eszközöket igénybe véve készülnek. Így tudunk minden egyes termékre, elvégzett munkára 5 év teljes garanciát vállalni.




 
 

Sárdi György
ügyvezető

 

T/F: +36-1/4819-502 Mobil: +36-30/940-8223

kapcsolat@quasi-modo.hu

.: nyítóoldal :.
.: céginformáció :.
.: harangvillamosítás :.
.: programóra :.
.: toronyóra :.
.: padfűtés :.
.: énekszám-kijelző :.
.: dallamjáték, hangosítás :.
.: külföldi kapcsolataink :.
.: garancia :.
.: érdekességek :.
lap teteje